Rólam

Sok szeretettel köszöntelek!

Mátrai Anita, okleveles arcjóga arctorna tréner vagyok . A Koós Viki által kifejlesztett arcjóga arctorna method alapján dolgozom.

Nem végeztem kozmetikusként. Így, sokáig csak vendég voltam a “szépségiparban”. 

Viszont már – bőven – elmúltam negyven éves, és az utóbbi pár év szó szerint mély nyomokat hagyott az arcomon. A negyvenes évek elején mutatkoznak meg az arcon az idő múlásának első jelei. Velem sem volt ez másként. Egyik fáradt, rosszkedvű napomon, a tükörbe nézve, elgondolkodtam azon, hogy ennek tényleg így kell-e lennie? Tényleg törődjek bele abba, hogy amit látok kevésbé sem bíztató, sőt egyenesen lehangoló. Fakó arc, bekarikásodott szemek, egyre több ránc. Ezt egyszerűen nem tudom elfogadni. Ápolom az arcom otthon. Járok szorgalmasan kozmetikushoz, aki minőségi kozmetikumokkal és türelemmel, szakértelemmel kezeli az arcomat, és mégis. Elhatároztam, hogy nekem is tennem kell valamit, többet vagy mást mint eddig tettem magamért. Amikor rájöttem, hogy ez az állapot tarthatatlan, “véletlenül” hallottam egy beszélgetést az egyik rádióműsorban egy hölggyel, aki arcjóga arctorna tréningeket tart. Nagyon tetszett az az elegáns természetesség, ahogy az általa kifejlesztett  módszerről beszélt. Tetszett, mert kicsit másképp értelmezte az arcápolást; nemcsak külső, hanem belső, lelki aspektusból is megközelítve azt. Mivel, mindig is kedveltem azokat a módszereket, amik egységként tekintik az embert,  megjegyeztem a nevét, és pár hónap múlva már ott ültem az általa tartott workshop-on. Szuper volt ! És ami a legfontosabb, hogy tényleg jót tett ! Ez nem a fiatalság utáni elkeseredett vágyakozás részemről, hanem egy természetes, normális igény a jól ápoltság és nőiesség megőrzése céljából.

Majd elvégeztem az arcjóga arctorna tréner képzést, így már én is tarthatok tanfolyamokat, órákat vállalkozó kedvű hölgyeknek. Vallom, hogy nincsenek véletlenek és, hogy a segítség megérkezik, ha kérjük. Megvan hát a megoldás. Az egészséges táplálkozás, a minőségi (bőrünknek megfelelő) kozmetikumok, a belső béke megteremtése és az arcjóga arctorna együtt az a program, amit minden hozzám hasonló hölgynek ajánlok. Persze, tudjuk, csodák nincsenek ! De, ha van valami, amivel többet, jobbat tehetünk az önarcképünk javítása érdekében, hát ne várjunk tovább! Cselekedjünk !

                                      ARCRA FEL !!!!!!!